Ez a bejegyzés kissé el fog térni a többitől. Hisz ez egy kis történet lesz. Szomorú történet.
A
könnycseppek csillogtak arcán a napfényben, s tekintete ködös volt. A rét tarka
színei egybefolytak szeme előtt. Hosszú szőke haját fújta a szél, néhány tincse
arcára tapadt, s felitta könnyeit. A lány zokogva a fűre ült, s szoknyája
beleolvadt zöld környezetébe. Haja mint búzakalász lengett a lágy szellőben.
Megsebzett szívéből, kék szeméből szomorúság áradt, s a hatalmas rét magába
fogadta csillogó könnyeit. A lány lassan hátradőlt, s szeme mint ibolya
ragyogott, majd lassan lecsukódott. Vére, mint vörös rózsa folyt végig a
hatalmas rét zöld füvén. Mit tettél, mit tettél te gyilkos világ? Megölted,
megölted a lányt, idáig kergetted, te gyilkos világ. Tönkretetted ártatlan
életét, elvetted tőle, nem hagytad nyugodni, gyilkos világ. S így, hatalmas
rét, színességed újjá éled, most már ő is a tiéd, óvd, mintha ő lenne az
utolsó, kit idáig kerget, kit idáig hív e bűnös világ. S könnyei mellett fogadd
be őt magát, szőke kislányt, kit megrontott e bűnös világ, kitől elvette, mi az
övé volt, az egyetlent, ártatlan életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése